Az elmúlt időszakban több alkalommal foglalkoztunk Ukrajnában kifejlesztett és alkalmazásba vett elektronikus haditechnikai (EW) eszközökkel.

Jelenleg egy további, új eszközről számolunk be, amelynek kifejlesztését Petro POROSHENKO, Ukrajna korábbi elnöke finanszírozta. Porosenko több mint 150 millió hrivnya (3,8 millió dollár) személyes befektetést hajtott végre, állami támogatás nélkül. A projektet csúcsmérnökök, tapasztalt katonai személyzet és a Porosenko Alapítvány csapata együttműködésével fejlesztették ki.

Normális esetben egy ilyen projekt kidolgozása három-nyolc évig tartana, de ezúttal kevesebb mint öt hónap alatt hajtották végre. A gyártást az ukrán védelmi ipar egyik minősített vállalata végzi, amely 2014 óta gyárt elektronikus hadviselési rendszereket.

Jelenleg Ukrajna használatba vette az új elektronikus hadviselési (EW) rendszert. Ezt az információt az ukrán védelmi minisztérium 2024. április 1-i Telegram közleményében publikálta.

A rendszer a nevét a krími Ai-Petri hegyről kapta.

A keleti fronton, Avdiivka közelében telepített rendszer túlmutat az egyszerű frekvenciazavaráson. Pontosan felismeri a drónpilóták pozícióját, megzavarja az orosz UAV-ok működését, teljesen megzavarja az első személy nézetű (FPV – First Person View) drónokat, sőt még az irányított légibombák működését is megzavarja.

Az első komplexumok már működnek az Avdiivka szektorban, ahol a tüzérek életét védik, és lenyűgöző eredményeket mutattak fel. Öt Ai-Petri egységet mutatott be a 18. Műszaki Kémelhárító Központ legénysége, akik a rendszer összetettsége miatt intenzív kiképzésen estek át.

Az Ai-Petri SV rendszer az Ukrajna által az orosz pilóta nélküli légijárművek (UAV) és a modern hadviselés egyéb formái elleni küzdelemben alkalmazott elektronikus hadviselési rendszerek új generációját képviseli. A telepített rendszert nem egyszerűen csak zavaró rendszerként említik, hanem új generációs kibernetikus fegyverként is.

Íme néhány műszaki jellemzője:

Az Ai-Petri SV rendszer 20 kilométeres távolságig képes elnyomni és zavarni az orosz UAV-k működését. Képes a kommunikáció zavarására, az UAV kezelő(k) pozíciójának felderítésére, az FPV drónok dezorientálására és az orosz irányítású légibombák működésének zavarására.

A rendszer olyan funkciókat is tartalmaz, amelyek „vakítják” az orosz drónok bizonyos modelljeit, mint például a Zala és az Orlan. A képeken  szokásos elektronikus hadiantennarendszer mellett egy ismeretlen rendeltetésű optikai eszköz is látható. Ugyanabba az irányba mutat, mint az antennák. Ez utóbbi jelezheti, hogy megfigyelőeszközről vagy lézerállomásról van szó.

Az Ai-Petri SV rendszer egy elektronikus hadviselési állomásból, egy modern radarállomásból és egy drónellenes berendezésből áll. Biztonságos kommunikációval és autonóm tápegységgel is fel van szerelve, valamint a mobilitást és a logisztikát szolgáló járművek támogatják, beleértve a pickupokat, valamint a teherautó alvázára szerelt parancsnoki és személyzeti járművet.

A rendszer megtekinthető az alábbi rövid (2’09”) YouTube vieón:

A rendszer előrelépést jelent Ukrajna elektronikus hadviselési képességeiben, amelynek célja a drónok és az irányított lőszerek elleni küzdelem. Poroshenko hangsúlyozta ennek az előrelépésnek a fontosságát a modern hadviselés, a technológia és az intelligencia versenyében, ahol a drónok és az EW-rendszerek megütköznek egymással.

„Modernebbnek, jobban technológizáltnak, intelligensebbnek kell lennünk, mint az ellenség” – jelentette ki. A rendszer képességeinek titokban tartására bizonyos információk bizalmasak maradnak, hogy ne kerüljenek ellenséges kezekbe.

Címkép: Poroshenko átadja a drónelhárító eszközöket a felhasználóknak Fotó: Petro POROSHENKO

Forrás:

https://www.armyrecognition.com/focus-analysis-conflicts/army/conflicts-in-the-world/russia-ukraine-war-2022/ukraine-deploys-new-anti-drone-system-ai-petri-sv-for-first-time

https://t.me/PresidentPoroshenko/9124

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük