A Shahed-238 egy iráni turbóhajtóműves drón.

2023. szeptemberében egy iráni állami televíziós dokumentumfilm előzetese az iráni drónfejlesztésről felfedte a Shahed 136-os drón sugárhajtóművel meghajtott változatának létezését. Az új drónt 2023. novemberében mutatták be nyilvánosan az  Iszlám Forradalmi Gárda IRGC által szervezett repülési eredmények kiállításán, amelyen Ali Khamenei iráni legfelsőbb vezető is részt vett . Három modellt fekete színre festve mutattak be, bár egyelőre nem ismert, hogy radarelnyelő anyagról van-e szó , vagy egyszerűen csak éjszakai műveletekhez való festésről.

Oroszország viszonylag gyorsan alkalmazásba vette ezt az új drónt.

Ukrajna védelmi erői „leszállították” az iráni gyártmányú Shahed-238-ast, amelyet az Orosz Föderáció az egyik közelmúltbeli támadás során használt, 2024. januárban.

A Defense Express megszerezte ennek a drónnak a „szétszereléséről” szóló jelentést.

A jelentés szerint a szankciók ellenére Irán továbbra is hozzáfért számos nyugati gyártású -elektronikus és más- alkatrészekhez.

A legnagyobb meglepetést a Shahed-238 egyik fő eleme, a sugárhajtómű okozta. A turbóhajtóművet a cseh PBS Velká Bíteš cég TJ150-es típusaként azonosították, amelynek maximális tolóereje 1500 N, tömege 18,9 kg, átmérője 272 mm és hossza 518 mm.

A Shahed-238 navigációját az ezen repülőgép-rakétáknál hagyományosan működő műholdas és inerciarendszerek bonyolítják. A műholdas navigációs jelek vételére a kanadai Tallysman cég négy TW1721 antennájából álló blokkot használnak.

A műholdas navigációs jelfeldolgozást az Analog Devices AD9361BBCZ chipjei, az NXP USA Inc. MIMXRT1052 mikrokontrollerje és az Intel N63A0QI chipjei valósítják meg. A berendezés fotója a lenti forrásnál megtekinthető.

Így az iráni Shahed-238-at jelentős részben a polgári piacon elérhető külföldi alkatrészekből állítják össze. Ugyanakkor a kutatás szempontjából igen érdekes az a folyamat, hogy miként juthat egy miniatűr sugárhajtómű Csehországból Teheránba.

A szerkesztő megjegyzése: a jelen blog post a Defense Express közleményén alapszik, mely forrásként fel van tüntetve.

Címkép: Shaded-238 drón.

Forrás:

https://defence-ua.com/photo/rozbirka_reaktivnogo_shahed_238_dvigun_z_chehiji_navigatsija_z_kanadi_foto-291.html

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük