Címkép: illusztáció – az F-35 Lightning II vadászrepülő gép. MTI/AP/Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje/Senior Airman Joseph Barron
Románia az F-35-öt választja a légierő flottájának fejlesztésére
Angel Tîlvăr román védelmi miniszter tájékoztatása szerint 32 darab F-35 Lightning II vadászrepülőgép vásárlásához kérte a parlament jóváhagyását a román Nemzetvédelmi Minisztérium. A tervezett beszerzés értéke körülbelül 6,5 milliárd dollár.
A mostani a kelet-közép-európai állam történetének legnagyobb hadiipari beszerzése.
Az Antena 3-nak adott interjúban Tîlvăr kijelentette, hogy Románia „megteszi az első lépést afelé, hogy a román légierőt olyan korszerű képességekkel szereljék fel, amelyek Romániának konszolidált státuszt biztosítanak a NATO biztonsági architektúrájában, annak keleti szárnyán és a Fekete-tenger térségében.”
Románia Legfelsőbb Nemzetvédelmi Tanácsa (Klaus Iohannis román államfő elnökletével működő állami szerv) felhatalmazta a minisztériumot a repülőgépek beszerzésére az ország légiereje számára.
„A légierő korszerűsítésének folyamata a legújabb generációs F-35-ös repülőgépek megvásárlásával folytatódik” – áll a román elnöki hivatal közleményében. „Ezek a repülőgépek lehetővé teszik a légifölény elérését és fenntartását, amely kötelező feltétele a nemzeti légtérben való szuverenitás biztosításának, és szükség esetén annak védelmének.”
A potenciális ügyletet a külföldi katonai értékesítési keretei között kell megkötni, és ehhez az Egyesült Államok külügyminisztériumának jóváhagyása szükséges. A román tisztviselők remélik, hogy az ország hadserege 2030-ban megkaphatja az első repülőgépet.
Az ország légiereje jelenleg 17 darab használt, Portugáliától beszerzett F-16-ost üzemeltet. Tavaly a román kormány szerződést írt alá 32 darab használt F-16-os vásárlásáról Norvégiától.

Az F-35-ösöket Románia modern vadászgép-flottájának megerősítésére tervezték. A román parlament elé terjesztett dokumentumokból az derül ki, hogy két, összesen 32 repülőgépből álló század megvásárlását követően Románia folytathatja a 16 vadászgépből álló harmadik század beszerzését.
A tervezett beszerzésnek köszönhetően Románia Lengyelországot és Csehországot követően a harmadik kelet-európai szövetségessé válhat, amely flottájában üzemelteti a Lockheed Martin ötödik generációs repülőgépeit.
2020 januárjában Mariusz Blaszczak lengyel miniszterelnök-helyettes és honvédelmi miniszter mintegy 4,6 milliárd dollár értékű megállapodást írt alá 32 darab F-35-ös vadászrepülőgép beszerzéséről, valamint egy kiképzési és logisztikai csomagról a lengyel légierő számára. A szállítások a tervek szerint 2024-ben kezdődnek.
2022 júliusában a cseh kormány döntött úgy, hogy tárgyalásokat kezd az Egyesült Államokkal 24 F-35-ös repülőgép vásárlásáról. A repülőgépek a cseh hadsereg által jelenleg üzemeltetett 14 darab Saab JAS 39 Gripent váltják majd fel.
Források:
https://www.defensenews.com/global/europe/2023/08/10/romania-eyes-32-f-35s-under-65-billion-deal/