Címkép: a PROTAR drón Forrás: 4iG Csoport és Rotors & Cams Zrt.

Modern sugárhajtású cél repülőeszköz, a Magyar Honvédség Modernizációs Intézetének megrendelésére

A PROTAR célrepülő a Magyar Honvédség Modernizációs Intézetének megrendelése alapján készült.

A fejlesztő projekt résztvevői:

            Rotors & Cams Zrt.

            Genevation Aircraft Kft.

            Hunmech Kft.

A Rotors & Cams Zrt. 2014-ben alapították. Technológiai megoldások integrációjával, multirotoros, merevszárnyú és hibrid drón-rendszerek fejlesztésével, gyártásával, valamint drónrendszerek alkalmazásával foglalkozik.

A fejlesztés a gondolattól a megvalósításig több éves munka terméke. A magyar honvédség és a fejlesztők együtt dolgoztak ezen a terméken. A katonai követelményeket a fejlesztők folyamatosan beépítették a termékbe.

A PROTAR első hivatalos bemutató repülésére az MH Bakony Harckiképző Központ lőterén került sor. A Hajmáskér határában elhelyezkedő lőtéren először rövid ünnepi beszédek hangzottak el (Molnár Zsolt, a Rotors & Cams Zrt. vezérigazgató, Blénessy László, a 4iG csoport üzleti általános vezérigazgató-helyettese és dr. Porkoláb Imre dandártábornok, a védelmi innovációért felelős miniszteri biztos).

A három beszédből a Porkoláb tábornoktól elhangzott alábbi kulcsmondatot idézzük:

„A haderőfejlesztés csak a magyar védelmi ipar kiépítésével lehet sikeres”

Molnár Zsolt vezérigazgató ismertette a ProTAR főbb működési adatait:

  • legnagyobb sebesssége 500 km/óra
  • súly: 65 kilogramm
  • legnagyobb repülési magaság 6000 m
  • működési idő: 60 perc
  • kapcsolattartási hatótávolság 75 km.

A rendszer az alábbi 3 fő összetevőből áll:

  • a repülést végrehajtó drón
  • a kilövést végző katapult
  • földi iránytóállomás.

A drón a repülést követően ejtőernyő segítségével ér földet.

A drón az önálló repülés mellett kötelékrepülésre is képes, több eszköz tud rajban együtt repülni. Ezt a világpiacon nem sokan tudják produkálni, ezért a terméknek jó piaci esélye van a nemzetközi piacon.

A PROTAR-ról készült YouTube videó az alábbiakban tekinthető meg:

A drón célanyag, felhasználható a légvédelmi rakétarendszerek éles és gyakorló lövészetének végrehajtása során.

Olcsóbbá és realisztikussá teszi a katonák kiképzését. A szimulált gyakorlat során a drónt kell rakétákkal eltalálni. Többféle készültségi helyzetet lehet „előállítani” anélkül, hogy drága eszközöket kellene éles helyzetben felhasználni. A légvédelmi rendszert alkalmazóknak ugyanolyan eljárást kell követniük, mintha a támadás valós lenne.

A Rotors & Cams Zrt. cég közleményében elmondta, hogy a ProTAR rendszert szolgáltatásként is értékesíteni fogják. A célanyagok használatában piaci gyakorlat az, hogy szolgáltatásként külső cégek biztosítják a célrepülést a légvédelmi egységeknek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük