Az orosz kormány növelni kívánja a hadi kiadásokat. A kitűzött cél 112 milliárd dolláros (10,8 ezermillió rubel) hadügyi ráfordítás 2024-ben. Ezzel a hadi kiadásokra fordítandó pénz az ország GDP-jének 6 százalékát teszi ki.

Más vetületben: az ukrajnai háború előtti védelmi kiadások duplájánál is többet tervez elkölteni Oroszország 2024-ben. Ez azt jelenti, hogy Putyin hatszor annyit költ jövőre a katonaságra, mint amennyivel 2000-ben elindult.

Noha mindezzel Oroszország hatalmasat lép előre, de még mindig csak a tizedét éri el a NATO össz-költekezésének, viszont többet költ, mint bármelyik európai hatalom önmagában.

A világon egyedül Szaúd-Arábia (7,4%) és Katar (7%) fordít többet GDP-arányosan katonai célokra. Valamint természetesen Ukrajna, amit nem lehet az általános mércével mérni, mert a háború miatt összes jövedelmének egyharmadát felemésztik a védekezés kiadásai. 

A NATO elvárása tagországonként a nemzeti jövedelem 2%-a, az USA esetében pedig 3,5. Kína szerényebben költekezik a maga 1,6 százalékos katonai kiadásaival. 

Történelmileg nézve a szovjet katonai kiadások 1983-ban voltak a legmagasabbak, messze meghaladva az Egyesült Államokat. Ezután jelentős zuhanás állt be, majd a Putyin elnök fémjelezte 23 évben 9,2 milliárd dollárról 65,2 milliárdra emelkedtek.

Az ukrajnai háború előtt Oroszország a GDP 2,7 százalékát fordította védelmi célokra. Idén ez már megközelítette a 4 százalékot.

A kiadásnövekedés jár némi politikai kockázattal Vlagyimir Putyin számára, de kezelhetően.

Jövőre elnökválasztás lesz Oroszországban, és addigra a katonai kiadások meg fogják haladni a szociális ellátások mértékét, noha azok is emelkednek, de nem ilyen mértékben. Tehát a lakosság nem fogja érzékelni az aránykülönbséget. Nem nőnek viszont az oktatásra és az egészségügyre szánt kiadások.

A katonai költekezés népszerű, sőt divatos lett Oroszországban, tehát nem rendítené meg az elnöki hatalom szilárdságát. Putyin támogatottsága még mindig erősen 70% felett van, és az ukrajnai háború elfogadottsága sem süllyedt 50% alá. Ráadásul nincs a színen olyan politikai erő vagy személy, aki reális kihívója lehet.

A költségvetésben nem látszanak bevételi problémák. A kiadás növelésének fedezete megvan az orosz költségvetésben. A növekvő háborús költségek és a nyugati gazdasági szankciók ellenére az orosz kormány bevételei jövőre meg fogják haladni a 35 ezermillió rubelt, ami 22%-kal több, mint 2023-ban, vagyis jelentős fiskális növekedésről van szó. A költségvetési hiánya a felére, azaz a GDP 0,9%-ára csökken a jelenlegi 1,8%-ról. Az olaj- és gázbevételek közel negyedével, 11,5 ezermillió rubelre nőnek.

A vezető nyugati gazdaságok által kiszabott árplafon ellenére Oroszország egyre kevésbé fog rászorulni a nyersolaj áron aluli (diszkont) értékesítésére, és az eladási ár nagyjából 7 százalékkal nőni fog. 

Keresnek belső forrásokat is.

A tervben az is szerepel, hogy az országból távozó külföldi vállalatok eszközeinek értékesítését jövőre be kell fejezni. A kormány arra számít, hogy idén összesen 114,5 milliárd rubel illetéket szed be ezeknek a vállalkozásoknak az eladásából, de 2024-ben már csak 2,1 milliárdot, a következő években pedig már semmit.

Emellett tervezik új adó kivetését az exportőrökre, hogy támogassák a háborús költségvetést azáltal, hogy elszívják tőlük a többletbevételt a rubel leértékelődése esetén. Az exportbevételi adót a dollár/rubel paritáshoz fogják igazítani.

A katonai fejlesztések mellett cél az is, hogy életet leheljen több visszaeső iparágba. Számolnak azzal is, hogy a növekvő ütemű fegyverkezés fel fogja lendíteni a hazai nagyipart (bányászat, fémipar, gépgyártás), erősíti az orosz technológiai ágazatot és lehetőségeket nyit a szállítmányozó és logisztikai vállalkozásoknak. Ezekből további jelentős adóbevételekre számítanak.

A költségvetési tervezetet a parlament mindkét házának jóvá kell hagynia, majd elnöki aláírással lép hatályba.

Címkép: illusztráció – orosz haditechnikai eszközök szállítása a gyárból a felhasználónak

Forrás:

https://hu.euronews.com/2023/09/22/oroszorszag-gigantikus-katonai-koltsegvetes-2024

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük