Címkép: Oplot 2M harckocsi

Az ukrán fegyveres erők hazai Oplot (Bástya) fő harckocsikkal lesznek felfegyverkezve

Az Ukrán Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint Olekszandr Zavitnyevics, a Verhovna Rada (Legfelsőbb tanács) nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának elnöke, Jurij Husev az Ukroboronprom állami konszern vezetője és Olekszij Reznikov ukrán védelmi miniszter közösen látogatást tettek Harkiv régióban abból a célból, hogy tapasztalatokat szerezzenek az ukrán tervezésű, illetve gyártású Oplot harckocsi képességeiről, fejlesztésének, gyártásának állapotáról.

„Szeretem a világ különböző népeinek konyháját és zenéjét, de az iparban továbbra is ipari ukrán protekcionista vagyok. Ezért döntöttünk úgy, hogy a védelmi minisztérium Oplot tankokat rendel az Ukroboronpromtól az ukrán hadsereg számára” – mondta a miniszter.

A miniszter biztonsági okokból egyéb részletet nem árult el. Nem tudni, hogy tervezik-e külföldi partnerek bevonását az Oplot harckocsi gyártásába. Érdemes megjegyezni, hogy a hazai harckocsikhoz és egyéb páncélozott járművekhez alkatrészeket gyártó ukrán védelmi vállalkozások egy részét az oroszok rakétacsapásai megsemmisítették, vagy elfoglalták azokat.

Az Oplot előtörténetével kapcsolatban tudni kell, hogy a harckocsit a szovjet T–80 harckocsi Ukrajnában módosított, dízelmotorosra átalakított T–80UD típusjelű változatának továbbfejlesztésével hozták létre. Gyártása 1994-ben kezdődött, majd 1999-ben rendszeresítették az Ukrán Fegyveres Erőknél. Nagyteljesítményű motorja biztosítja, hogy a T–84 a világ egyik leggyorsabb harckocsija legyen. A T–84 Oplot harckocsiból tíz darabot rendszeresítettek. A harckocsik újítása az új konstrukciójú torony, amelyben külön páncélozott tároló rekeszt alakítottak ki a löveg lőszereinek. A T–80–120 „Jatagan” egy exportra tervezett változat, amely 120 mm-es NATO-lőszert tüzelő harckocsiágyút kapott.

Azt is tudni kell, hogy az Oplot-2M prototípus kifejlesztését és gyártását nem az ukrán védelmi minisztérium, hanem az ukrán Ukrspeceksport exportcég (az Ukroboronprom része) rendelte meg. A prototípus fejlesztése és gyártása 3,5 millió dollárba került.

Az Ukroboronprom konszern Malishev üzeme 2021 nyarán ​​befejezte a T-84 Oplot-2M harckocsi prototípusának gyártását. Ez az Oplot-M továbbfejlesztése volt, azzal a különbséggel, hogy ezen a harckocsin nincsenek orosz alkatrészek.

Az Oplot-2M projekt célja az volt, hogy létrehozzák a T-84 harckocsi ukrajnai saját modernizációját, amely teljesen független az orosz beszállítóktól. Az Oplot-2M végleges verziója azonban továbbfejlesztett páncélozott védelmet, tűzvezérlő rendszert, kommunikációs és navigációs rendszereket is kap.

Az Oplot-2M prototípust elsősorban export célokra, a külföldi piacokon való bemutatásra használták és részt vett a potenciális külföldi ügyfelek számára tartott bemutatókon és teszteken. Az egyik potenciális megrendelő Pakisztán lehetne, amely már 320 ukrán T-80UD harckocsit üzemeltet. Jelenleg az egyetlen export harckocsi-üzemeltető: a Thai Királyi Hadsereg, amelynek 49 Oplot harckocsija van szolgálatban, amelyek mindegyikét 2014-2018 során szállították le egy 2011-es szerződés alapján. A szerződés összege meghaladta a 200 millió dollárt. A fővállalkozó a Malyshev Kharkov üzem, és technikai támogatást az Ukroboronprom részét képező vállalkozások nyújtották. Mielőtt szerződést írtak alá az ukrán féllel, Thaiföld megvizsgált a világgyártók által kínált több lehetőséget a harckocsikra. Ezek között szerepelt a német Leopard 2A4 tank, a dél-koreai K1, az orosz T-90, az ukrán Oplot.

A miniszter mostani látogatásáig nem volt világos, hogy az ukrán védelmi minisztérium megvásárolja-e az Oplot-2M-et. Néhány évvel ezelőtt Kijev érdeklődését fejezte ki akár 160 darab T-84BM Oplot-M harckocsi vásárlása iránt – azzal a feltétellel, hogy arról minden orosz alkatrészt eltávolítanak. Ez a feltétel teljesült. Ezek a körülmények húzzák alá a honvédelmi miniszter mostani látogatásának fontosságát.

Befejezésül néhány gondolatot arról a dilemmáról, hogy merre menjen tovább az ukrán harckocsigyártás. Az egyik lehetséges verziót a jelen blog cikk ismerteti. Ugyanakkor meg kell említeni a másik verziót is, nevezetesen a Rheinmetall törekvését a KF51 Panther gyártására német-ukrán közös vállalat formájában. Az ezt megalapozó javító-karbantartó cég ebben az évben, júliustól kezdi meg a működését. Lehetséges, de nehezen elképzelhető, hogy egyszerre két harckocsi gyártásába kezdene Ukrajna.

Forrás: Ukrajna Honvédelmi Minisztériuma

https://www.mil.gov.ua/news/2023/05/12/minoboroni-zamovit-ukrainski-tanki-oplot-dlya-zsu/?fbclid=IwAR2HrnaT10w9ss14nanseDjvNGT43C-k-a0mB3LR27sbBsPN-qYOFX17Z-Y

https://www.armadninoviny.cz/ukrajinsky-t-84-oplot-2m-pripraveny-pro-vojenskou-prehlidku-v-kyjeve.html

https://hu.ww2facts.net/16270-the-thai-army-now-has-the-thai-army.html

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük