Norvégia 13,7 millió dollárt különít el és finanszírozza a korábban Ukrajnának szállított Leopard 2A4 harckocsik karbantartását és javítását, amit Lengyelországban fognak elvégezni.

A norvég védelmi minisztérium üzenete az alábbi:

„Az ukrajnai háború nagy intenzitással folytatódik. Norvégia kritikus anyagokat biztosított Ukrajnának, hogy támogassa az Oroszország elleni harcában. Mi és szövetségeseink egyértelműen kinyilvánítjuk hosszú távú támogatásunkat Ukrajnának. Ukrajna számíthat Norvégia állhatatos támogatására” – mondta Bjorn Arild Gram védelmi miniszter.

Az elmúlt hónapokban Norvégia mintegy 1 milliárd NOK értékű katonai segélyt utalt át Ukrajnának. Ez a segély tüzérségi lövedékek, páncéltörő eszközök, aknavetők formájában, illetve harckocsi karbantartás költségviselésben jelenik meg. A segély egyebek között 5000 darab M72-es páncéltörő gránátvető és tüzérségi lövedék formájában is megjelenik.

Az elmúlt télen átadott, korlátozott számú tüzérségi lőszerek kritikus átmeneti támogatást jelentettek a cseh kezdeményezés szerinti szállítások megkezdéséig. Norvégia hozzájárulása a cseh kezdeményezés alapján létrejött tüzérségi lőszer ellátási kezdeményezéshez 153 millió dollár összeget tett ki.

Norvégia aktívan segíti az ukrán utászok (szapperek) képzését.

„A biztonságos és hatékony működés érdekében az ukrán védelmi erőknek nagy területeket kell megtisztítaniuk az aknáktól. Norvégia részt vesz az ukrán utász (szapper) katonák kiképzésében Litvániában. Ez a képzés az észak-európai országok együttműködésének eredménye. Ezen a télen három aknamentesítő járművet is átadtunk amely Leopard 1 harckocsi alvázán” – mondja Gram védelmi miniszter.

A légi támogatási koalíció részeként Norvégia 22 darab F-16-os vadászgépet készül átadni Ukrajnának. Az ezzel kapcsolatos rövid (3’18”) YouTube videó az alábbiakban tekinthető meg.

A repülők egy része pótalkatrészként használható más F-16-osok javításához és karbantartásához, amelyek az ukrán légierőhöz kerülnek. A gépeken kívül Ukrajna kaphat Norvégiától segédanyagokat, szimulátorokat, alkatrészeket és egyéb felszereléseket.

Azt is közölték , hogy Norvégia dán és holland partnereivel együtt „nagyobb hatótávolságú csapásmérő képességgel rendelkező” F-16-os vadászgépeket is készül átadni Ukrajnának.

A norvég katonai támogatás Ukrajnának a szövetségesek és a partnerországok közötti széles körű nemzetközi erőfeszítés része.

A norvég katonai támogatást továbbra is négy fő pálya mentén szervezik meg:

  • A védelmi szektor adományai
  • A védelmi ipartól beszerzett anyagok adományai
  • Az ukrán személyzet képzése és oktatása
  • Hozzájárulások nemzetközi mechanizmusokon és együttműködésen keresztül

Címkép:

A norvég miniszterelnök Jonas Gahr Store és Zelenszkij ukrán elnök kijevi talákozójukon Fotó: Ukrán Elnöki Iroda

Forrás:

https://www.regjeringen.no/en/aktuelt/donasjoner-fra-norge-til-ukraina-tilsvarende-om-lag-1-milliard-kroner/id3035320

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük