Címkép: A Fux szállítójármű egy kiállításon

A Rheinmetall 12 héten belül harcjárműveket épít és javít majd Ukrajnában

„A Rheinmetall 12 héten belül páncélozott jármű gyártására és karbantartására üzemet nyit Ukrajnában” – mondta Armin Papperger vezérigazgató a CNN-nek adott exkluzív interjúban múlt hét csütörtökön.

A cég az év elején a Rheinische Post újságnak azt mondta, hogy 200 millió eurós (218 millió dollár) értékű harckocsigyár megnyitását reméli Ukrajna földjén, amely évente körülbelül 400 harckocsi gyártására képes.

Németország legnagyobb fegyvergyártója ukránokat is kiképez majd az ország nyugati részén található gyárban készült harckocsik és egyéb páncélozott járművek gyártására és karbantartására.

„Az ukránoknak elsősorban magukon kell segíteniük, ahelyett, hogy mindig arra kelljen várniuk, hogy európaiak vagy amerikaiak segítsenek nekik a következő 10-20 évben… ez nem lehetséges” – mondta.

Papperger csütörtökön közölte, hogy a létrehozásra kerülő gyárban a Rheinmetall Fuchs páncélozott szállítójárművét építik meg és javítják majd – amelyet a német róka szóról neveztek el – licenc alapján.

Az üzemet a Rheinmetall az Ukroboronprommal, egy ukrán állami védelmi csoporttal együttműködve üzemelteti majd, amely egyben a létesítmény tulajdonosa is lesz. Májusban a cégek bejelentették , hogy megállapodást kötöttek Ukrajna „védelmi technológiai kapacitásainak” növeléséről.

Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök azt mondta, Oroszország megtorolja Ukrajnában a Rheinmetall bármely felépített létesítményét – írja a Reuters.

Papperger szerint: „a gyárat meg lehet védeni egy orosz támadástól, hiszen már jelenleg is sok olyan gyár van, amely katonai termékeket gyárt Ukrajnában. A többit is, és ezt is meg lehet védeni.”

Egyéb kérdések tekintetében Papperger szerint egyelőre a több lőszer beszerzése nagyobb prioritás, mint a több tank építése.

A Rheinmetall 100 000 darabról 600 000 darabra növeli éves tüzérségi lövedékeinek termelését jövőre, és ennek a többlet termelésnek nagy részét Ukrajnába történő szállításra fordítják – mondta.

Hozzátette, elméletben a Rheinmetall tudná biztosítani az Ukrajnának szükséges tüzérségi lőszerek 60%-át.

Forrás:

https://edition.cnn.com/2023/07/10/business/rheinmetall-german-tank-factory-ukraine/index.html

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük