Nem Oroszországnak dolgozott a hadiipara

Az orosz hadiipari komplexum (VPK) bárki számára is működött, de nem Oroszországnak

Forrás: https://military.pravda.ru/1790850-na_kogo_rabotaet_rossiiskii_oboronprom/

2023.01.19. Andrey Nikolayev

Mottó: Az orosz hadsereg olyan, mint az állatkert: minden van, de csak egy példányban

A jelen cikk orosz forrásra épül. Nagyon érdekes a helyzetet látni egy olyan szerző tollából látni, aki szakemberként belülről látja a problémákat. Lássuk tehát Andrey Nikolayev írását a military.pravda.ru weboldalról:

A „különleges hadművelet” (értsd: az ukrán háború) megindulásával világossá vált, hogy az orosz hadsereg nem rendelkezik annyi modern felszereléssel, mint amilyennek látszott. És még csak nem is drónokról vagy egyéb „okos” fegyverekről van szó, hanem egészen hagyományos tankokról és repülőgépekről. Ami furcsa, tekintve, hogy a korábbi években a védelmi minisztérium többször is kijelentette, hogy a hadsereget aktívan felfegyverzik. Hol van az igazság?

Még 2020. január 29-én, az évente ismétlődő Katonai termékek átvételének egységes nap-ján Shojgu védelmi miniszter ezt mondta:

„Az új és modernizált fegyverek szállításának eredményeként az általános célú haderők korszerűségi szintje meghaladta a 70%-ot, a stratégiai nukleáris erőké pedig 86%-ot.”

(A szerkesztő megjegyzése: a hivatkozott időpontot egy évvel később követő soronkövetkező (2022.01.20.) Katonai termékek átvételének egységes nap-ján  Shojgu védelmi miniszter már ezt mondta:

„A hadsereg és a haditengerészet modern fegyverekkel való felszerelése meghaladta a 70%-ot, és 71,2%-ot tett ki, a stratégiai nukleáris erők pedig 89,1%-ot. A katonai felszerelések használhatóságát 95%-os szinten tartják.” Tehát a számok alapján látható fejlődés történt.)

Azóta kevesebb, mint három év telt el, és most, az Orosz Föderáció fegyveres erőinek állapotát értékelve, divatossá vált a következő szójáték:

Az orosz hadsereg olyan, mint az állatkert: minden van, de csak egy példányban.

De mi a helyzet a honvédelmi miniszter szavaival? Vagy mi hétköznapi emberek félreértjük, mi az „új” és mi a „régi”. Vagy ebben az esetben igaz az a szabály, hogy az új az elfeledett régi. Valóban, ez részben igaz. Ki gondolta volna, hogy Marie Antoinette francia királynő varrónőjének egykor elmondott szavai nemcsak a ruhákra, hanem a fegyverekre is vonatkoznak.

Ha visszatekintünk az elmúlt XX. századra, láthatjuk, hogy néhány évtized alatt mennyi új és forradalmi dolog jelent meg a fegyverek világában. A harckocsik és a repülőgépek új modelljeit szó szerint néhány év alatt fejlesztették ki, és gyorsan üzembe helyezték.

De ahogy a technológia bonyolódott, a modellek változtathatósága egyre kevésbé vált, az új minták fejlesztési ciklusa meghosszabbodott, a berendezések élettartama pedig jelentősen meghosszabbodott. A múlt század utolsó negyede óta pedig a globális hadiipari ipart nem annyira új modellek kifejlesztése, mint inkább a meglévők mélyreható modernizálása jellemzi. És néha a modernizáció miatt a régi technológia technikai színvonalát a legmodernebb, nulláról kifejlesztett modellek szintjére is fel lehet zárni. Elég csak a „tölteléket” megváltoztatni: elektronika, felszerelés, motor stb.

Ez persze nem jellemző a fegyverek minden területére. A modernizációs módszer például jól alkalmazható páncélozott harcjárművekre: harckocsikra, gyalogsági harcjárművekre, páncélozott szállítójárművekre. Vagy repülőgépekre. Emlékezhetünk a Tu-95-ös stratégiai bombázóra, az 1950-es évek fejlesztésére. Vagy az 1970-es években kifejlesztett Szu-27-es repülőgépcsalád.

Az 1990-es években nehéz gazdasági helyzetbe került Oroszország számára a modernizáció – olcsósága miatt – a fő eszköze a katonai felszerelés többé-kevésbé elfogadható szinten tartásának. Míg a teljesen új modellek létrehozása lassú módszerrel kezdett menni. Itt javítani kell.

Egy régi harckocsi korszerűsítése nem mindig olcsóbb, mint egy új gyártása, ha azt már kifejlesztették, tesztelték és gyártásba helyezték. És amikor 10 évvel ezelőtt a modernizált T-72B3 harckocsi megérkezett a nyugati katonai körzetbe, a tisztek panaszt tettek a Honvédelmi Minisztériumnál, mondván, hogy a harckocsi nem felel meg a modern követelményeknek. Szerintük a georgiai hadsereg ugyanazon T-72-ese az izraeli modernizációt követően jelentőesen meghaladta azokat a modelleket, amelyek az orosz védelmi iparból érkeztek.

A csapatokat az is meglepte, hogy az 50 milliós áron Algériába szánt T-72M1 modellt is felszerelték az alábbiakkal:

• automatikus célkövető rendszer,
• korrekciók és meteorológiai viszonyok digitális érzékelői,
• távoli légvédelmi telepítés,
• légkondícionáló.

Az orosz modellekben az elektronika „a múlt század szintjén van”.

Nos, oké, ez nagyon régen volt, és valaminek meg kellett változnia az elmúlt 10 évben? Talán.

Ez az évtized valóban az orosz hadiipari komplexum gyors növekedésének ideje volt. Körülbelül 2500 modern T-90 harckocsit gyártottak. Lenyűgöző a szám. A fegyveres erők a harckocsi kiadása óta csak körülbelül 650 egységet kaptak ebből a felszerelésből. És a többi hol van?

És a többi, például Indiában – (figyelem) körülbelül 1000 darab. És ez, ne feledje, sokkal több, mint Oroszországban. Nos, oké, India egy milliárd lakosú ország. Meg tudod érteni. De a második a harckocsik tulajdonosainak sorában nem olyan nagy ország – Algéria. 600 tankjuk van.

Kétségtelen, hogy az exportra szánt fegyverek beszerzése fontos bevételi forrás. Ráadásul erősíti Oroszország pozícióját az importáló országokban. De figyelembe kell vennünk államunk biztonsági kérdéseit is. Ugyanakkor az aktív fegyverexport 2014 után is folytatódott, amikor az Oroszország és az Ukrajna és a NATO által képviselt Nyugat konfrontációja többszörösére nőtt.

És a tankok sem kivételek. Hasonló a helyzet a BMP-3-mal. Körülbelül 750-en vannak az orosz hadseregben. A BMP-3 a fegyveres erőink legmodernebb gyalogsági harcjárműve, bár már 1987-től elkezdték a szállítását.

Összehasonlításképpen, elődei – a BMP-2 – a hadseregben körülbelül 3500 egység van. Akit érdekel, ki tudja számítani az orosz fegyverek korszerűségi szintjét a gyalogsági harcjárművek irányában. A legjobb esetben ez az érték 25% lesz.

Nos, akkor hol van a többi BMP-3? Igen, sok helyen.

Például a kis Egyesült Arab Emírségekben – csaknem 600 egység. Nem kis dolgok miatt érték utol Oroszországot. Egy még kisebb Kuvaitban – több mint 200. Irak 2018-ban 500 darabot rendelt, eddig 90-et kapott. Algéria ismét – 100 körül. Venezuela – 100 felett. Azerbajdzsán – száz alatt.

A katonai felszereléseink szállításának földrajzi elhelyezkedése természetesen lenyűgöző. Büszke lehet az orosz fegyverek iránti kereslet világszerte. Most éppen itt van (értsd: Oroszországben) a legnagyobb szükség a modern katonai felszerelésre, csak nem elég. Egyértelmű, hogy utolérjük és felzárkózunk. De ez nehezebb lesz, tekintettel az elektronikus alkatrészek ellátásával kapcsolatos lehetséges problémákra.

És kinek dolgozott mindeddig az orosz hadiipari komplexum? Igen, akárkinek is dolgozott, de Oroszország mindent a maradékelv szerint kapott.