A Honvédelmi Minisztérium közleménye: Saját haditechnikai eszközeinkhez saját lőszert gyártunk

Magyarországi lőszergyártásról írt alá szándéknyilatkozatot az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. valamint az olasz Beretta vállalatcsoport képviseletében a tulajdonos, Pietro Gussalli Beretta, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter ellenjegyzésével, Budapesten.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte: az N7 védelmi ipari holding és a nagy hagyományokkal rendelkező olasz Beretta vállalatcsoport közti szándéknyilatkozat aláírásával két új – a Magyar Honvédség számára nagyon fontos – lőszerfajtát is Magyarországon gyártanak majd.

A miniszter elmondta: a 7.62mm-es és a 12.7mm-es lőszer többek között a már jól ismert Lynx és Gidrán harcjárműveink fegyverzetéhez szükséges. Mindkét eszközünk gyártása Magyarországra került, nemsokára pedig már a muníció is itthon készül – tette hozzá.

Hangsúlyozta: a jelenlegi biztonsági helyzetben mindkét lőszertípusra kiemelten nagy igény mutatkozik, a hazai gyártással azonban növelni tudjuk az ellátásbiztonságot. Ezzel egyidőben pedig hosszútávon exportgyártásra is berendezkedhetünk, így növelve és erősítve a magyar gazdaságot – zárta nyilatkozatát a miniszter.

Címkép: illusztráció – 7.62×39 (balról) and 7.62 NATO (jobbról)

Forrás:

A Honvédelmi Minisztérium közleménye 2023. november 2.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük