A bolgár minisztertanács 3,4 millió BGN-t (bolgár leva) (1,74 millió EUR) öszeget különített el az Innovációs és Növekedési Minisztérium költségvetéséből Burgasz városának. A helyi önkormányzat közúti infrastruktúra építésére használhatja az összeget az IAG (International Armoured Group – Nemzetközi Páncélos Csoport) ) beruházási projektjéhez, amely katonai felszerelések gyártásával fog foglalkozni.

Az IAG beruházása 20 millió leva értékű (10,23 millió EUR). A gyár kezdetben 20 főt foglalkoztat majd.

Nemzetközi Páncélos Csoport

A Nemzetközi Páncélos Csoport (International Armoured Group – IAG) egy magántulajdonban lévő vállalat, amely páncélozott járműveket gyárt különböző ügyfelek számára, beleértve az amerikai hadsereget is. Több mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik a kereskedelmi és taktikai járművek tervezése, prototípus-készítése, valamint gyártása területén. Ez magába foglalja a különböző páncélozott védelmi csomagokat is.

A cég az Egyesült Államokban, Kanadában, az Egyesült Királyságban, az Egyesült Arab Emírségekben, Törökországban és jelenleg Bulgáriában működik.

Az IAG az ügyfél kívánságai alapján teljesen új járműveket tervezhet és gyárthat, vagy bármilyen járműplatformot kereskedelmi vagy taktikai alkalmazásra alakíthat át. Ezek fő reprezentánsai: VIP védelemmel ellátott luxus és üzemi terepjárók és autók, rendőrségi és rendfenntartási járművek, pickupok és teherautók, mentők, taktikai és páncélozott személyszállítók, zavargások elleni járművek és pénzszállító járművek. 

A cég tapasztalattal rendelkezik a gyártás, tervezés és marketing területén, így nagyszerűen kiegészíti majd a bolgár katonai ipari komplexumot, biztosítva a nagyon szükséges modernizációt és innovációt az ágazatban.

Miért fontos az IAG Bulgária számára?

Az IAG-t Dr. Anton Stefanov, egy bolgár üzletember indította el és birtokolja, aki 35 évesen Kanadába emigrált. 1996-ban alapította a céget, és 25 év alatt az IAG a páncélozott járműszektor egyik vezető vállalatává vált a világon. Dr. Stefanov az interjúkban mindig kifejezte mély vágyát, hogy többet tegyen Bulgáriáért, és cége szakértelmét ajánlja fel az ország helyzetének javítására.

Az IAG ezért döntött úgy, hogy Bulgáriában, pontosabban Burgaszban építi fel legnagyobb gyárát. Az építkezés 2023 májusában indult. A hazai piacon kétségtelenül van üzleti lehetőség, de Dr. Stefanov kiemelte, hogy „a hazaszeretet az ország valódi támogatását jelenti, gazdasági értelemben”.

A cég Bulgáriában megkezdi járműveinek a NATO szabványok szerinti tesztelését. Ez azonban csak a kezdet.

Hogyan járulhat hozzá az IAG a bolgár fegyveres erőkhöz

A bolgár védelmi minisztérium jelenleg egy új gyalogsági harcjármű (IFV) beszerzésén dolgozik egy NATO-szabványú dandár számára. A projekt 2019-ben indult, és különféle okok miatt jelentősen lelassult. A projekt finanszírozása a nem megfelelő tervezés miatt elégtelennek bizonyult, és leállították.

A projekt eleinte nem kevesebb, mint 90 IFV és mintegy 60 logisztikai, mérnöki és támogató jármű beszerzésére irányult, ugyanazon alvázon, beleértve a logisztikai támogatást, a képzést, a szimulátorokat mintegy 1,5 milliárd BGN költségvetéssel (nagyjából 750 millió euró). 

Két jelölt volt az IFV-re: a finn „Patria” és a multinacionális „General Dynamics” cég. Mindkét ajánlat meghaladta a tervezett költségvetést, ami azzal járt, hogy a projektet befagyasztották.

Az IAG érkezése megváltoztatja az IFV beszerzésének piacát, mivel Dr. Stefanov kifejezte azon törekvését, hogy cége szállítsa a Bolgár Hadseregnek a szükséges specifikációjú járműveket. Egy új, 8×8-as kerekes gyalogsági harcjárművet terveztek, kimondottan a bolgár fegyveres erők számára, amelyet Bulgária legmagasabb hegyvonulata után Rila névre kereszteltek el.

„A 8×8-as járművek tesztelése, amelyek a bolgár hadsereg számára gyártanak, Bulgáriában zajlanak majd. Lehetőségünk van bolgár cégekkel kooperálni és közösen itt gyártani. Sok bolgár cég világszínvonalú. Bolgárként magunknak kell elvégeznünk a munkát. Saját hadsereggel, saját szervezettel, saját gyárakkal, cégekkel kell rendelkeznünk, amelyek szükség esetén meg tudják javítani a berendezéseket” – nyilatkozta Dr. Anton Stefanov, az IAG tulajdonosa.

A RILA főbb műszaki adatai

A Rila egy nyolckerekű páncélozott harcjármű.

A RILA 8×8 IFV STANAG 4569 LEVEL 4-ig páncélozható. Erőteljes 13,0 literes dízelmotorral több mint 500 LE-t ad le, és 105 km/h feletti sebességgel halad, és a vezetési körülményektől függően hatótávja 720 km. 

A RILA 8×8 robbanáscsillapító ülésekkel van felszerelve, amelyekben tizenegy teljes felszereléssel rendelkező katona szállítható, beleértve a vezetőt és a parancsnokot. A standard konfiguráció egy 30 mm-es fő fegyverrendszert tartalmaz 7,62 / 12,7 mm-es másodlagos fegyverállomásokkal.

A RILA 8×8 IFV további opciókkal is felszerelhető, többek között hidraulikus csörlőrendszerrel, kétéltű képességgel, 360°-os videokamera-rögzítő rendszerrel (éjjellátó kamerákkal) hőkamerarendszerrel, tűzoltó rendszerrel, CBRN-vel, RPG-vel, hálózati és segédtápegységgel (APU).

A Honvédelmi Minisztérium szerepe

A Honvédelmi Minisztériumnak (HM) nagyon alaposan meg kell vizsgálnia az IAG javaslatát, hiszen a járművek hazai gyártása óriási előny. A Rila IFV bulgáriai gyártása fenntartható munkahelyeket és ellátási láncokat teremtene, mivel ezek a járművek folyamatos karbantartást igényelnek. Az IAG tapasztalata a rendkívül specifikus gépek minden ügyfél igényeinek megfelelő tervezésében azt jelenti, hogy gyorsan alkalmazkodni kell az új IFV-vel szemben támasztott követelményekhez. Az IAG képesnek tartja magát erre.

A központi kormány által Burgasz önkormányzatának juttatott pénzeszközök azt mutatják, hogy a jelenlegi kormány támogatja az IAG gyárfejlesztését. Sokkal jobb stratégiai választásnak bizonyulna, ha ezeket a gépeket belföldön gyártanák, ahelyett, hogy másoktól, „a polcról” vásárolnák őket. 

Forrás:

https://narodenliberalism.eu/promising-bulgarian-government-support-for-new-domestic-ifv-producer/

https://www.interarmored.com/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük