Az észak-rajna-vesztfáliai burbachi székhelyű Dynamit Nobel Defence (DND) GmbH és az ukrán állami vállalat, az Ukrainian Defence Industry (UDI) JSC (korábban Ukroboronprom) közösen vizsgálják a Panzerfaust 3 páncéltörőgránát-vető ukrajnai gyártásának lehetőségét. Ennek megfelelő megállapodást írt alá a két cég vezérigazgatója február 17-én Ukrajnában. 

A Dynamit Nobel Defense GmbH (DND) német fegyvergyártó, az izraeli Rafael cég leányvállalata.

A szóvivő szerint az első lépésben megvizsgálják, hogy lehetséges-e a Panzerfaust 3 előállítása Ukrajnában olymódon, hogy annak összeszerelését ukrán cégek végeznék el. 

Az ukrajnai termelést, illetve gyártást a második lépcsőben hajtanák végre.

Mintegy 30 évvel a Bundeswehrben való bemutatása után a Panzerfaust 3 ma igen népszerű fegyver az ukrán háborúban. A Bundeswehr készleteiből – a legújabb verzióban a Panzerfaust 3-IT DM72 A1 – és más nemzetek által szállított rendszert a háború első hónapjai óta használják orosz harckocsik és páncélozott járművek ellen.

A Panzerfaust 3-IT körülbelül 15 kilogramm tömegű és képes megküzdeni bármely modern orosz fő harckocsival – akár reaktív páncélzattal is – 400 méter körüli távolságból. 

A DND a német katonai támogatás keretében több ezer páncélököl szállítására kapott megbízást Ukrajnába, így a vállalat rendelési könyvei jól megteltek.

A Dynamit Nobel Defence cég az egyik legnagyobb európai fegyvergyártó, RGW 60, RGW 90, RGW 110 és Pzf 3 páncéltörőgránát-vetőket gyárt. Mint említettük, a cég gránátvetőit már szállította Ukrajna fegyveres erői számára a katonai segély részeként.

Az ukrajnai gyártás más DND-termékek javára enyhítheti a burbachi korlátozott termelési kapacitást. Ukrajna mellett sok más Panzerfaust 3 felhasználónak is növelnie kell a készletét. Ugyanakkor létrehozták a Panzerfaust 3 egyik utódját, az RGW 110 eszközt. Ennek a robbanófeje hasonló teljesítményű, mint a Panzerfaust 3-IT gránátvetőjé, de akár 1000 mm-es páncélacél áthatolási képességgel rendelkezik, beleértve a reaktív védelmet is. Az RGW 110 körülbelül négy kilogrammal könnyebb, harci távolsága pedig akár 800 m, ami kétszerese a Panzerfaust harci távolságának.

A cég tájékoztatása szerint a szándék az, hogy a Panzerfaust 3-IT robbanófej erősségeit átvegyék, és kombinálják az RGW sorozat ergonómiájával és működési koncepciójával. 

Megemlítjük, hogy a Dynamit Nobel Defence-el magyar szerződés is lett aláírva. Hadiipari gyártással és termékfejlesztéssel foglalkozó hazai vegyesvállalat alapításáról írt alá szerződést Michael Humbek a Dynamit Nobel Defense (DND) német-izraeli tulajdonban levő hadiipari vállalat ügyvezető igazgatója és Palkovics László az N7 Holding Nemzeti Védelmi Innovációs Zrt. vezérigazgatója.

A gyártás a tervek szerint főképpen az Arzenál kiskunfélegyházi fegyverüzemében lenne, de más hazai üzemek is szóba jöhetnek.

A témát blogunkban Páncéltörő rakéták Magyarországról című posztunkban dolgoztuk fel 2022. december 11-én. A poszt a https://vedelmiiparblog.hu/blog/panceltoro-raketak-magyarorszagrol/ címen érhető el.

Jelenleg nincs arról információnk, hogy az itt hivatkozott magyar vegyesvállalat alapítási szerződés alapján a kapacitás kiépítése hol tart.

Címkép: ukrán katona Panzerfaust 3 gránátvetővel. Fotó: Az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara

Forrás:

https://dn-defence.com/schulterwaffen/panzerfaust-3/

https://www.hartpunkt.de/dynamit-nobel-defence-prueft-fertigung-der-panzerfaust-3-in-der-ukraine/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük