Dél-Korea a terveknek megfelelően idén megkezdi a KF-21 vadászrepülőgép gyártását – közölte január 10-én az állami fegyverbeszerzési ügynökség (DAPA). Ez jelentős mérföldkő az ország számára a hazai vadászgép kifejlesztésében.

A Defence Acquisition Program Administration (DAPA) az év első felében szerződést kíván kötni a Korea Aerospace Industries Ltd.-vel (KAI), a repülőgépet gyártó céggel, hogy előkészítse az utat a KF-21 nagyszabású gyártását.

2015-ben Dél-Korea közös vadászgép-fejlesztési projektet indított Indonéziával azzal a céllal, hogy a Koreai Köztársaság légiereje 2028-ig 40, majd 2032-ig 120 darab KF-21-et telepítsen a dél-koreai légierőnél az elöregedő F-4-es és F-5-ös flottájának pótlására.

A DAPA tájékoztatása szerint mind a hat KF-21 prototípus sikeresen végrehajtotta a tesztrepüléseket, különféle teljesítményértékeléseket végezve, beleértve a szuperszonikus repüléseket és a fegyver teszteket.

A prototípusok idén is folytatják a különféle teszteléseket – közölte a DAPA, hozzátéve, hogy egyikük szélsőséges időjárási teszteken megy keresztül februárig a Védelmi Fejlesztési Ügynökség Seosanban, a Szöultól 98 kilométerre délnyugatra található tesztközpontjában.

A 2026-ig tartó, 8,1 billió von (6,1 milliárd USD) értékű közös fejlesztési projekt bizonytalanságokkal néz szembe Indonézia késedelmes fizetései miatt, amelyek összegét tavaly októberben közel 1 billió vonra becsülték. Szöul vállalta, hogy a projekt költségeinek körülbelül 60 százalékát fizeti, Jakarta és a KAI pedig körülbelül 20 százalékot. A DAPA illetékese elmondta, hogy folyamatban vannak a tárgyalások Jakartával a projekt frissített fizetési tervének benyújtásáról.

Az Egyesült Arab Emírségek hivatalosan is bejelentették , hogy csatlakoznának a KF-X vadászgép-fejlesztési programhoz.

A KF-21 repülőgép prototípusának repüléséről az alábbiakban megtekinthető egy You Tube video:

A KF-21 Boramae repülőgép

A KF-21 egy vadászgép, amelyet a dél-koreai fejlett taktikai repülőgép-fejlesztési program (KF-X) részeként fejlesztettek ki a dél-koreai és indonéz légierő számára. A repülőgép a 4++ generációhoz tartozik, és a tervezésénél széles körben alkalmazták a lopakodó technológiákat. 

Fegyvereket hordoz a külső tartókon, ami jelentősen csökkenti ezt a paramétert. A fejlesztés során modern, rövid hatótávolságú levegő-levegő rakétákat, IRIS-T és AIM-9X, közepes hatótávolságú AIM-120 AMRAAM, valamint nagy hatótávolságú Meteort integráltak harcrendszerébe. A repülőgép 10 felfüggesztési ponttal rendelkezik (6 a szárny alatt és 4 a törzs alatt). A KF-21 a földi és felszíni célok legyőzésére szolgáló eszközök széles arzenáljának hordozója. Különösen a Taurus cirkáló rakétákat, az AGM-84 Harpoon hajóvédelmi rakétákat, valamint az amerikai irányított és szabadon ejtő légibombák teljes skáláját integrálták már a repülőgépbe.

Címkép: a KF-21 a KAI telephelyén Forrás: KAI

Forrás:

https://en.yna.co.kr/view/AEN20240110003900315

https://mil.in.ua/uk/news/pivdenna-koreya-anonsuvala-pochatok-vyrobnytstva-kf-21/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük