Címkép: az Expal Denex 2020-ban bezárt kapuja, amelyet a dán védelmi minisztérium ismét meg kíván nyitni

A lőszergyártás újraindítása érdekében a dán kormány azon dolgozik, hogy visszavásárolja egy volt fegyvergyár területét. Ezt Troels Lund Poulsen Dánia védelmi minisztere jelentette be.

A védelmi miniszter fel akarja gyorsítani a folyamatot, és „erõfeszítést tenni” annak a területnek a visszavásárlására, amely korábban a Frederikshavn melletti Ellingben egy lőszergyárnak adott otthont.

A korábbi lőszergyár gyökerei egészen 1676-ig vezethetők vissza, amikor Koppenhágában Fyrværkerikompagniet néven megalapították.

A dán hadsereg számára fegyvereket és lőszereket gyártottak különböző helyszíneken, majd a gyártást 1968-ban Ellingben összevonták.

Itt a gyártás Ammunitionsarsenalet néven, helyi nevén „Krudten” néven folyt. A csúcsponton  200 alkalmazottal rendelkeztek.

2008-ban az állam eladta a gyárat a spanyol Expal lőszergyártónak, amely átnevezte a céget Denexnek.

A Denex főként puskalőszert gyártott, továbbá régi lőszerek megsemmisítésével is foglalkoztak.

Az Expal 2020-ban a Denex bezárása mellett döntött, több év veszteséges működést követően. A gyárnak akkor 65 alkalmazottja volt.

2020-ban az ellingi lőszergyár volt az egyetlen hely Dániában, ahol lőszert gyártottak.

Az ellingi gyárban 50 épület található, összesen 18 000 négyzetméteren.

„A lőszergyártás beindítása elengedhetetlen” – mondja a dán védelmi miniszter az Ukrajnát támogató donorországok védelmi vezetőivel folytatott megbeszélése után.

Az ellingi gyár tulajdonosai és a Honvédelmi Minisztérium tárgyalást folytatnak, hogy az állam megvásárolhassa a bezárt ellingi lőszergyárat.

Forrás:

https://www.dr.dk/nyheder/indland/forsvarsminister-vil-koebe-grund-tilbage-danmark-skal-igen-vaere-et-sted-produktion

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük