2023. július 28-án „Bulgária 100 páncélozott csapatszállítót ad Ukrajnának” címmel foglalkoztunk azzal, hogy Bulgária a belügyminisztérum tartalékából páncélozott csapatszállító járműveket ad át Ukrajnának (lásd: https://vedelmiiparblog.hu/blog/bulgaria-100-pancelozott-csapatszallitot-ad-ukrajnanak/ ).

Az azóta eltelt idő alatt az üggyel kapcsolatban meglehetősen bonyolult belpolitikai helyzet alakult ki, amelynek egyes részleteire a jelenlegi posztban is kltérünk.

Ezév február 4.-én arról tudósítottunk, hogy megkezdődött a páncélozott csapatszállító járművek szállítása (lásd: https://vedelmiiparblog.hu/blog/bulgaria-pancelozott-szallitojarmuvek-ukrajnaba/ ).

Jelenleg az ügy a végkifejletéhez közeledik:

Todor Tagarev védelmi miniszter március 14-én bejelentette, hogy Bulgária elküldte Ukrajnába mindazokat (vagyis 100 darabot) a BTR-60-as páncélozott lövész-szállító járműveket, amelyeket 2023-ban ígértek. A szállítás sikeresen, minden incidens nélkül történt meg.

Tagarev miniszter ismertette az adományozott páncélosok Ukrajnába szállításának eljárásával, előkészítésével és megszervezésével kapcsolatos legfontosabb információkat és eseményeket.

2024. január 24-én a honvédelmi miniszter utasítására és a honvédelmi főnök részletes utasítása alapján szervezetet hoztak létre a páncélozott járművek átcsoportosítására az ország különböző pontjairól Szófiába. A gyakorlati begyűjtés és Szófiába szállítás január 29-én kezdődött és 4 hétig tartott.

A bolgár védelmi minisztérium közölte, hogy az első 30 járműből álló lépcső március 7-én indult Ukrajnába, és a miniszter szerint már  az utolsó szerelvény páncélozott járműveket is feladták.

Tagarev szerint Bulgáriának csaknem 170 000 BGN (87 000 EUR) került a páncélozott csapatszállítók Ukrajnába történő átszállításának összköltsége.

A bolgár Logisztikai Támogató Parancsnokságtól, a Szárazföldi Erőktől és a Katonai Rendészeti Szolgálattól összesen 247 katona és civil vett részt a BTR-60 szállítását célzó logisztikai művelet különböző szakaszaiban. Fentieken túl a folyamatban 26 speciális berendezés is részt vett.

A páncélozott járművek Bulgáriából katonai segélyként történő átszállítását 2023 nyarán jelentették be, de elhúzódott, mert Rumen Radev elnök megvétózta, amit később a parlament felülbírált. 2023. novemberében a bolgár nemzetgyűlés Todor Tagarev védelmi miniszter a Szófia és Kijev között létrejött kormányközi megállapodást, amely 100 leszerelt páncélozott szállítójármű Ukrajnába való átadását szabályozza.

Ezek az APC-k az 1980-as évek óta szerepelnek a bolgár belügyminisztérium leltárában. Nem voltak használatban, és a bolgár belügyminisztérium pénzt költött a tárolásukra. A bolgár védelmi minisztérium és a belügyminisztérium előzetes közös következtetése azt mutatta, hogy a páncélozott járművek átadása nem károsítja Bulgária védelmi képességeit.

A miniszter a tájékoztatón elhárította a feladattal kapcsolatos kritikákat, és kiemelte, hogy nemzetközi partnerekkel összehangolt, összetett műveletről van szó. „Elfogadom, hogy jobb szervezéssel megspórolhattunk volna egy hetet vagy 10 napot, de többet nem. Köszönet mindenkinek, aki részt vett” – hangsúlyozta. 

Elmondása szerint az Ukrajnát segítő, konkrét paraméterekkel rendelkező összes határozatot végrehajtották. „Elemezzük Ukrajna feltárt igényeit és további segítségnyújtási lehetőségeinket” – válaszolta kérdésre Tagarev miniszter.

Érdemes megjegyezni, hogy ez az első alkalom, hogy Bulgária közvetlenül szállított páncélozott járműveket Kijevnek, nem pedig közvetítőkön keresztül, ahogy korábban tette.

Címkép: a BTR-60 szállítása Fotó: Todor Tagarev

Forrás: https://www.mod.bg/bg/news.php?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük