Címkép: Leopard 2A4 harckocsi Forrás: Rheinmetall
A megrendelés értéke három számjegyű millió euró
A Rheinmetall 2023. június 27-én az alábbiakról adott sajtótájékoztatást:
2023 áprilisában a holland és a dán kormány bejelentette szándékát, hogy közösen Leopard 2 A4-es nehézharckocsikat vásároljanak Ukrajnának adományozás céljából. A holland kormány mindezért szerződést kötött a Rheinmetallal tizennégy 2A4 Leopard nehézharckocsi szállítására. A megrendelés értéke az alsó háromjegyű millió eurós tartományba esik. A holland és a dán kormány közösen finanszírozza a megrendelést, a nemzetközi tank-koalíció részeként, hogy hatékony támogatást nyújtson Ukrajnának.
Hollandia, Dánia és Németország és a Rheinmetall képviselői nemrég írták alá az erről szóló megállapodást. A tervek szerint az első jármű átadására 2024 januárjában kerül sor, és az év folyamán leszállítják az összes harckocsit. A Rheinmetall által a használó nemzetek készleteiből megvásárolt Leopard 2A4 harckocsikat korszerűsítik.
A tranzakció aláhúzza a Rheinmetall szerepét, mint az ukrán fegyveres erők fontos anyagszállítója. Ez a düsseldorfi székhelyű technológiai vállalat által végrehajtott akciósorozatnak csak a legutóbbi része.
A Rheinmetall Ukrajna szinte egyetlen forrása a nagy volumenben történő új közepes- és nagy kaliberű lőszerek szállításában, beleértve a 20 mm-es töltényeket a Marder IFV automata lövegéhez, valamint 105 és 120 mm-es harckocsi lőszereket az ukrán hadsereg Leopard 1 és Leopard 2 nehéz harckocsijainak fő fegyvereihez. Az első tétel 35 mm-es lőszer is hamarosan szállításra kész a Gepard légvédelmi harckocsik számára.
A Rheinmetall az ukrán hadsereg jelentős számú harci járművel való ellátásában is szerepet játszot és játszik, akár a partnerországokkal folytatott többoldalú „Ringtausch” csereprogramok révén, akár közvetlen szállítások révén.
2023 márciusában például a Rheinmetall húsz Marder gyalogsági harcjárművet szállított Ukrajnába a német kormány megrendelésére. A második húsz ilyen kipróbált és tesztelt járművet idén nyáron szállítják ki.

2023 végéig a Rheinmetall 26 vadonatúj katonai teherautót és két legkorszerűbb légvédelmi rendszert is szállít Ukrajnának A támogatási erőfeszítés magába foglalja a SurveilSPIRE nevű mobil felderítő rendszereket is, nappali és éjszakai működésre alkalmas kamerákkal és robotpilótával ellátott minidrónokkal.
A Rheinmetall egy konténerekből és sátrakból álló tábori kórházi rendszerrel, valamint egy konténeres mobil sebészeti állomással látja el Ukrajnát a traumás esetek kezdeti kezeléséhez. Mindkettő létfontosságú támogatást jelent az ukrán hadsereg számára az eljövendő hónapokban.
Forrás:
Rheinmetall sajtóközlemény 2023. június 27.