Az ukrán hadsereg súlyos problémákat jelez

Forrás: RIA Novosti

A NATO-országok nem győzik az ukrán hadsereg tüzérségi készleteinek feltöltését. Amerikai újságírók szerint a Nyugat által szállított fegyverek jelentős része már nem hadrafogható. Ukrajna javítási kapacitása viszont nem elegendő. 

Mire számítanak, mire számíthatnak az ukrán fegyveres erők?

Elégtelen élettartam

Oroszország és Ukrajna nap mint nap többezer különböző kaliberű lőszert lő ki, különféle célpontokra: a hadsereg jármű oszlopaira, élőerőre, parancsnoki pontokra, tábori erődítményekre. Az ősz végén, amikor az időjárás miatt csökkent a harci cselekmények aktivitása, „pótlásként” sokkal intenzívebben alkalmazták a tüzérséget.

Tavasszal az ukrán csapatok még lőszerhiányra panaszkodtak. A NATO-országok mintegy 350 darab 155 és 105 mm-es kaliberű tarackot szállítottak Ukrajnába. Az ukrán fegyveres erők most elsősorban ezeket az eszközöket használják.

A The New York Times (NYT) szerint azonban a korábban leszállított fegyverek körülbelül egyharmada már nem működőképes. Leggyakrabban az amerikai M777, amelyet a Donbass „három fejszéjének” neveznek (a három fejszealakú hetes szám miatt) válik működésképtelenné. Problémák vannak a francia Caesar önjáró fegyverekkel is, továbbá a német PzH 2000-nel is. Mindegyik tarack, és155-ös kaliberű.

A Donyecki Népköztársaság Népi Miliciája 1. hadseregének Klim hívójelű tisztje az alábbiak szerint foglalta össze a fentiekkel kapcsolatban véleményét: „Csapataink tanulmányozták a birtokunkba került törött fegyvereket. A legtöbbjüknek végállapotig rendkívül elkopott a csöve és a csőfar is. Általában az állapítható meg, hogy ezeket az eszközöket nem nagy háború megvívására, hanem inkább alacsony és közepes szintű, illetve közepes intenzitású konfliktusok kezelésére hozták létre. A „három fejszét” viszonylag nemrégen – 2005-ben – állították be a fegyverzeti rendszerbe. Aztán az Egyesült Államok  ezeket az eszközöket Irakban és Afganisztánban meghibásodások nélkül használta.

Ezek a fegyverek jól néznek ki, jól mutatják magukat Ukrajnában – teszi hozzá a katona. A tervezési jellemzők miatt azonban sokkal kevésbé megbízhatóak, mint a 152 milliméteresek, mint például az Msta-S, Msta-B, Gyacinth, amelyekkel az orosz hadsereg fel van felfegyverkezve. A nyugati minták még az ősi D-20-nál is rosszabbak.

Tarka nómenklatúra

Az amerikai sajtó általában is megerősíti, de a New York Timesban megjelent kiadvány szerzői megjegyzik, hogy a második világháború óta nem volt ilyen sűrűségű tüzérségi tűz Európában.

Az ukrán fegyveres erők napi két-négyezer lövedéket lőnek ki. Gyakran lőnek maximális hatótávolságra, ehhez maximális puskapor tömeget kell a tarackokba betölteni, ami viszont még jobban csökkenti a tarack élettertamát.

„Egy nap harc Ukrajnában egyenlő egy hónap, vagy még több Afganisztánban” – mondta Camille Grand, a NATO volt főtitkárának védelmi beszerzésekért felelős helyettes államtitkára a New York Timesnak.

Bonyolítja a helyzetet a 155 milliméteres tarackok tarka választéka. Minden országnak megvan a maga technológiája, a lőszereket meghatározott fegyverekhez és harci felhasználási feltételekhez hozzák létre. Az amerikai lövedék egészen más, mint az olasz vagy a német.

Az ukrán hadsereget azonban mindez nem izgatja – azzal harcolnak, amit biztosítanak a számukra.

Elemzők szerint a NATO-országok mindenekelőtt Ukrajnát azzal látják el, amit régóta raktárban tárolnak, és jó értelemben leírhatóak. Kockázatot jelenthet azonban az, hogy a hibás lövedék viszont kilövéskor felrobbanhat a csőben.

Javítási nehézségek

Egy elhasználódott, több mint hat méter hosszú, több száz kilogramm súlyú cső cseréje terepen finoman szólva sem triviális feladat. A titánt széles körben használják a nyugati ágyúkban – ez megnöveli a karbantartási költségeket, különösen Ukrajnában, ahol a védelmi ipart főleg szovjet felszerelésekre „élesítik ki”.

Ezért a fegyvereket külföldre – elsősorban Lengyelországba – viszik javításra, ahol a Pentagon európai parancsnokságának javító üzemei vannak.

Végül pedig a 155 milliméteres lövedékek készlete Kijev szövetségeseinek fegyvertárában nem végtelen. Tekintettel arra, hogy ez a NATO ágyútüzérségének fő kalibere, Washington máris hiányt jósol.

A The Wall Street Journal újság arról számolt be, hogy az Egyesült Államok legalább százezer ilyen lőszer vásárlását tervezi Dél-Koreától Ukrajna számára. Ez az amerikai parancsnokság szerint több hetes aktív harcokhoz lesz elegendő.

Az ellátás kérdése általában ellentmondásos a szövetségesek körében. Például Olaaszország és Svájc megtagadta a katonai segítséget. És mintegy 20 NATO-tagország jelentette be a források kimerülését. Mindez a logisztikai problémákkal együtt sok gondot okozhat az ukrán fegyveres erőknek.

Megjegyzés:

A blog-cikkben ismertetett témához hasonló ügyek vannak ismertetve a PzH 2000 működési problémák című blog-cikkünkben, ahol a fent ismertetett problémát a német gyártású Panzerhaubitze 2000 vonatkozásában ismertetjük.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük