Lengyelországban folynak az új Borsuk hazai gyalogsági harcjármű próbái
Forrás: Polska Zbrojna
Mint ismeretes,a V4 országok közül Lengyelország az egyetlen, amely IFV (Infantry Fighting Vehicle – gyalogsági harcjármű) szükségleteinek kielégítésére hazai jármű kifejlesztését tűzte ki célul. A legújabb Borsuk harcjárművek a ’60-as évekből származó szovjet gyártmányú BMP-1-t váltja fel a szárazföldi erőknél.

A fénykép forrása: PGZA
A BORSUK (magyarul: Borz) története 2014-ig nyúlik vissza, amikor a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Központ (a lengyel Honvédelmi Minisztérium felkérésére) egy új gyalogsági harcjármű fejlesztésével bízta meg a hazai ipart. Vállalatok konzorciuma vett részt ebben a folyamatban. Vezetője a Huta Stalowa Wola, valamint az Obrum Sp. a Varsói Műszaki Egyetem Mechanikai Eszközök Kutató- és Fejlesztési Központja.
A lengyel hadsereg feladata, hogy értékelje a Borsuk IFV prototipusát, amit a lengyel hadsereg 15. önálló gépesített brigádja hajt végre.
Piotr Fajkowski dandártábornok beszélt ennek a harcjárműnek a tereppróbáiról és úszóképességének fontosságáról.
„A Borsuk olyan képességekkel lát el bennünket, amelyekkel még nem rendelkeztünk” – mondja.

A fénykép forrása: ZBROJNA TV
Az IFV tömege 28 tonna, maximális sebessége aszfaltozott utakon 65 km/h, a járművek egyedi tulajdonsága pedig az úszóképesség – jegyzi meg a lengyel tábornok.
Vízi akadályok leküzdésekor az IFV akár 8 km/h sebességgel is képes úszni. Legénysége három főből áll: egy parancsnokból, egy tüzérből és egy járművezetőből, míg a járműtest hátsó részén található küzdőtérben akár hat katona is elfér.
A Bemovo Pisky tesztterületen a Borsuk IFV képességeit lövéspróbával és taktikai akciókkal tesztelik. A tesztprogramot követően a felhasználó tájékoztatja észrevételeiről a harcjármű tervezőit az ergonómiával, a felszerelés használatával és egyéb fontos körülményekkel kapcsolatban.
Az állami tesztek sikeres befejezése után döntést hoznak a sorozatgyártás beindításáról és a Borsuk IFV-k szállítására vonatkozó szerződések megkötéséről a lengyel fegyveres erők számára.
A Borsuk IFV egy univerzális moduláris lánctalpas platformra épül. A jármű klasszikus elrendezésű, a motor-váltótér elöl helyezkedik el, továbbá a vezérlőtér, amely mögött található a harci rekesz a parancsnokkal és a tüzérrel.

A Borsuk egy távirányítós ZSSW-30 harci modullal van felszerelve, amely egy Bushmaster Mk 44/S 30 mm-es löveggel (200 lőszer javadalmazás), egy 7,62 mm-es UKM-2000C géppuskával (400 töltény javadalmazás). valamint egy kettős Spike-kilövővel van ellátva (LR páncéltörő rakéták, ATGM – Anti Tank Guided Missile).
A ZSSW-30 (Zdalnie Sterowany System Wieżowy) vagyis Remotely Controlled Turret System – távirányítású torony rendszer. Lengyelország nagy késéssel néz szembe ebben a projektben – a ZSSW-30 gyártása több évet késett. Figyelembe véve azt, hogy a termék még más járművekre is felkerül, így egy teljes rendelés akár 1400 darab ZSWW-30-at is tartalmazhat. Ez Lengyelország első fejlett, távirányítású toronyrendszere. A ZSWW-30-asok teljes körű bevezetése Lengyelország egyik legfontosabb modernizációs prioritásai közé tartozik.
A fedélzeti fegyverrendszereinek köszönhetően a gyalogsági harcjármű minden időjárási körülmény között és a nap bármely időszakában képes harcolni gyalogsággal, páncélozott járművekkel, légi célokkal és egyéb veszélyforrásokkal.
A Borsuk német 720 LE-s MTU 8V-199-TE20 dízelmotorral működik. Ugyanazt az erőforrás van alkalmazva az osztrák Ulan IFV és a Boxer többcélú páncélozott járművek családjában.
A Borsuk fejlesztésének és majdani gyártásának állomásait a továbbiakban figyelemmel fogjuk követni.